Kajászó község Fejér megyében, Budapesttől 35 kilométerre délnyugatra fekszik, körülbelül félúton a főváros és Székesfehérvár között, a Váli-völgyben, az M7-es autópályától 2 kilométerre.

A település nevének eredete

A római birodalmat keletről megtámadó hunok a mai Százhalombatta térségénél keltek át a Dunán, és jelentős ütközet zajlott a közeli Tárnok-völgyben. Az ütközetben a hun Keve vezér is elesett, akit a monda szerint itt temettek el. Egyes források szerint maga Attila vezér is itt nyugszik. A település neve is innen eredeztethető: eredetileg Keveháza, majd Keveaszó, (Cuwe azoa, Keueozou), később Keazó, végül mai kiejtéssel Kajászó lett. A falu védőszentje, Szent Péter után a település neve 1491-től Kajászószentpéter, amelyet a kommunista uralom idején a Belügyminisztérium 1950-ben Kajászóra rövidített.

Utifalu településforma a Váli-völgyben. A kisközség központi belterületének nagyobb része a Váli-víz bal oldali újpleisztocén tera­szán fekszik, 110 méter tengerszint feletti magasságban. Viszonylagos magassága a patak szintje (104 m) felett 6 m. Területét mélyre vágódott eróziós völgy, széles völgyi síkság és enyhén hullámos löszborította halomvidék jellemzi.

A községhatárt felező Váli-völgy északnyu­gati-délkeleti irányú, párhuzamos vetődések mentén kialakult teraszos eróziós völgy. Az egyenes, merev futású völgy letarolt pan­nóniai felszínbe süllyed be a jégkorszak második felében. A völgy a község mentén erősen aszimmetrikus. Nyugati lejtője vi­szonylag lankás (5-12 fok), a keleti pedig meredek (15-20 fok) és tagolt. Az alámo­sott meredek, tagolt bal partot murvás fo­lyóvízi homokból épült újpleisztocén terasz szegélyezi, melyen belül a Váli-víz csatorná­zott völgysíkja húzódik. A széles (600-800 m) völgyi síkság jelenkori ártéri üledékkel fedett óholocén mederfenék.

A mélyre vágódott eróziós völgyet mindkét oldalról délkelet felé lejtősödő, kicsiny reli­efenergiájú (20-30 m/km2) löszös halom­vidék határolja, melyet lapos hátak (130-140 méter a tengerszint felett), kiemelt te­tők (160 m tengerszint felett) löszta­núhegyek - Gubahegy (160 méter tenger­szint felett) - Várdomb - (150 méter tenger­szint felett) - és meredek erodált lejtők jel­lemzik. A pusztuló domború lejtőket a Váli-völgy felé bevágódott száraz völgyek és löszszurdikok tagolják, jelentősen megne­hezítik a mezőgazdálkodást.

Éghajlatának legjellemzőbb vonása a meleg, mérsékelten száraz nyár (július középhő­mérséklete 20,5-21 °C, nyári félévi közép-hőmérséklete 17-17,5 °C) a mérsékelten hideg tél (január középhőmérséklete -1,5 és -2,5 °C) és a szűkös csapadék. Az évi átla­gos csapadékmennyiség 550 mm körül ala­kul. Fő vízfolyása a Váli-víz, amelynek évi középvízhozama 0,40 m3/s. A széles völgyi síkság talajvízben is bővelkedik, magasab­ban fekvő löszös területeit viszont mindenütt vízhiány jellemzi. Mezőgazdasági terü­letét túlnyomóan erodált mészlepedékes csernozjom borítja, a széles völgysíkon pe­dig az öntés réti talaj az elterjedt talajtípus.